A DUCATI születése

1926-ban a Ducati család és más bolognai befektetõk megalapították a Societá Radio Brevetti Ducati in Bologna céget. Céljuk Adriano Ducati szabadalmain alapuló ipari alkatrészek gyártása volt a rádiók növekvő piacára. Elsõ termékük, a Manens rádiókészülék kondenzátor, amit gyorsan újabb gyártmányok követtek, melyek az egész világon hihetetlen sikert arattak. A cég óriási lépésekben terjeszkedett és a nemzetközi ipari közösség tiszteletét is kivívta magának.

1935 június elsején tették le Borgo Panigale-ban a gyár alapkövét. Az új komplexum egy elképesztően modern és ambiciózus projekt volt, Bologna-ban egy ipari és műszaki centrum létesítésének céljával. Ez idő alatt a Ducati iparág tovább fejlődött külföldön. Londonban, Párizsban, New Yorkban, Sydneyben és Caracasban is nyitott képviseleteket, közvetlen szervizt és támogatást biztosítva a vevőknek a világ főbb piacain.
A második világháború nagyon kemény volt a Ducati számára: a Borgo Panigale-i gyárakat 1944-ben teljesen megsemmisítették. A Ducati testvérek azonban szerencsére tanulással és új termékek tervezésével töltötték a háború éveit, amiket a világpiacon a konfliktus befejeztével mutattak be.

1952-ben született meg a futurisztikus Cruiser 175 cm3-es modell, ami elektromos önindítóval és automata sebességváltóval rendelkezett. 1953-ban pedig a Ducati bemutatta a gazdaságos és spártai 98 cm3-es modellt, ami hamarosan 125 cm3-es lett.
1964-ben a cég 250 cm3-es modellje csatlakozott a kereskedelemben lévő egyhengeresek tekintélyes táborához, kiegészítve a Diana, a Monza, az Aurea és a későbbi GP típusokat, amik az akkoriban kivételes 150 km/h körüli sebességre voltak képesek. Ez a modell közvetlenül befolyásolta az összes későbbi egyhengerest a híres 250, 350 és 450 cm3 "Scrambler" megszületéséig. Az 1964-es 250 Mach pedig - ami képes volt 150 km/h fölötti sebességekre is - az egész világon elnyerte a sportrajongók elismerését.

1972-ben - miután a hatvanas évek elején a Scrambler-rel Amerikában is sikert értek el - a Ducati az olasz piacon is megpróbálkozott ugyanezzel a módszerrel. Óriási erdményeket értek el vele, legfőképpen a 450-es modellel. Az hatvanas évek vége egybevágott a maxibike-ok berobbanásával. Taglioni mérnök pedig megint csak győztes fegyverrel látta el a Ducati-t. 1972 április 23-án az Imola 200 Mérföld-ön való részvétellel a Ducati visszatért a versenyzéshez az új kéthengeres 750-essel. A motorokat Paul Smart-ra és Bruno Spaggiari-ra bízták, akik az első két helyen fejezték be a versenyt. Így a kivételes 750 Supersport látványos válasz volt erre a versenyre a Ducati részéről.

1983-ban Claudio és Gianfranco Castiglioni vásárolták meg a Ducati-t, ami ezáltal a Cagiva Group részévé vált. A menedzsment cseréjével a Ducati két, motor és versenyőrült kezébe került, akik hozzásegítették a céget a Superbike korszak diadalához.

1993-ban az argentin Miguel Galuzzi fejében megszületett a Monster ötlete. Egy lelkes rajongó, akinek a szemei előtt egy igazán egyedülálló Ducati jelent meg. A motort lemeztelenítették, minden kevésbé lényeges alkatrésztől megszabadították. A szabadidőmotor kategóriájának egy teljesen egyedi interpretációját testesítette meg, ami hihetetlen gyorsan legendává vált.
A Ducati komoly sport tradíciói a 916-os megszületésével folytatódtak 1994-ben. Ez megint csak egy Ducati inspirációból lett lázadás volt, most a magas teljesítményű motorok kategóriájában. A 916-tal a technológia és a stílus, a teljesítmény és a szimmetria még magasabb szinteket ért el. A Ducatinak újra sikerült a forma és a funkció, a logika és az érzelmek tökéletes harmóniában való megteremtése. A 916-ot az Év Motorjának választotta a világ összes tekintélyesebb motormagazinja. A Supermono, a motortörténelemben a motordesign egyik legkimagaslóbb példája is nagy sikereket ért el ekkortájt.